Szabó Lõrinc ( 1913 - 1989)

Különbéke 

 Pace separata

Ördögöt angyal, a gonoszokat

Gyûlöltem elõbb, a gazdagokat;

Aztán mindenkit. Megútáltam és

Megvetettem az embert, az egész

Földi förtelmet, s álmot, hiteket,

Igazságot, a hiú képzelet

Szépelgéseit, a berenc agyat,

A bölcs s buta magyarázatokat,

Tömeget, egyént. Aztán az idõ

És a közöny, a fertõtlenítõ,

Lefojtotta öngyilkos lázamat:

Harminchárom évnyi tapasztalat

Után mint vigasztalan harcteret

Jártam a mocskos, leprás életet:

Különbékém, keserû remete,

Vállat vont és dolgozott: semmi se

Vonzotta már, csak a kivételek

És -mint végsõ remény- a gyermekek.

            Da "Tücsökzene"  (1947-1957)

                 (Musica di grilli)

Odiai dapprima come angelo il male,

Odiai dapprima qual demone i ricchi;

In seguito odiai tutti. Detestai

Ed aborrii l'umanità, l'intera

Meschinità di questa terra, sogno,

Fede e giustizia, affettate mossette

Di fatuo orgoglio, il venale intelletto,

Le dissennate e prudenti ragioni,

La folla e l'individuo. Ma poi il tempo

E l'indolenza, i guaritori eterni,

La mia febbere suicida debellarono;

Dopo trentatré anni d'esperienza,

Qual campo desolato di battaglia,

Vissi la vita lurida e lebbrosa:

La separata mia pace, eremita

Amaro, alzò le spalle e lavorò.

Ormai solo l'attrassero i ritiri,

Ed i bambini, l'eterna speranza.

Traduzione © di Mario De Bartolomeis 

 Lelkeknek egyessége

 Unione d'anime

Ha tudott rólad, aki csókol, és

Ha tudom, hogy rád gondol: téged éltet,

S te beleköltözöl,édes kisértet,

És az idézett és aki idéz,

Egymást növeli: lelkeknek mesés

Egyessége ez, oly keveredések

Tükörjátéka, amikkel az élet

Máskor csak lopva s kényszerbõl igéz:

Hûség s hûtlenség jajdul össze bennem

Féltékeny és oldozó szeretetben

(kettõben három és három az egyben!)

S mint túlvilág kérdi a pillanat,

Hogy ami még te, már az se te? -Vagy,

Hogy ami nem te, még az is te vagy?

            Da "A huszonhatodik év" (1956) 

                 (Ventiseiesimo anno)

Se chi mi bacia sapeva di te

E se so che ti pensa! Ti fa vivere

E tu trasmigri in lei, dolce fantasma,

E v'accrescete a vicenda, evocata

E evocatrice: questa è una fiabesca

Unione d'anime, gioco di specchi

E mescolanze a mezzo cui la vita

A forza ancora ammalia e occultamente:

Infedeltà e fedeltà mi gemono

In un amore geloso e struggente

(tre in due noi siamo e tre siamo nell'uno)

E come l'aldilà chiede l'stante,

Quella che ancor sei tu, già non sei quella,

O quella che non sei, sei pure quella? 

Traduzione © di Mario De Bartolomeis