Nagy László ( 1925 - 1978)

Kék hegyek hidege 

 Freddo d'azzurre giogaie

Kék hegyek hidege ez az alkony,

Odvak, völgyek homállyal tömöttek,

Lelkem hallja, ahogy a kövekkel

Vasalt paták s kerekek pörölnek.

Süvít a világba kitárt ablak,

Suhog az égbe a sudár nyárfa,

Zöld ruhájú kozmikus menyasszony,

Szélverte kondenzcsíkból a fátyala.

Süt a mindenség, szemembe úsznak

Csillagok, vérdíjak, tünemények.

Hullt világokkal felcicomázva,

Állok, a megváltóm: csak az ének.

Il vespro è freddo d'azzurre giogaie,

Gole, vallate da ombre colmate,

Ode il mio animo come con ghiaie

Zampe questionino e ruote ferrate.

L'imposta sibila al mondo spiegata,

Il pioppo snello stormisce nel cielo,

Cosmica sposa di verde abbigliata

Cui di condensa stria il vento il velo.

Splende il creato, negli occhi intanto

Stelle mi nuotano, taglie, incanto.

Di mondi caduti a cingermi è un manto,

A redimermi soltanto è il canto.

Traduzione © di Mario De Bartolomeis 

 Tûz volt a te neved

Il tuo nome fuoco

Tûz volt a te neved, tûz volt,

Mellemen átvilágolt,

Szemérmedet fûbe tiportad,

Gyehenás csikó a hámot.

Bûn volt a te neved, bûn volt,

Csipod a csapda,

Szerelmedet hervasztó kamra,

Ingatag szíved lakatja.

Gyász lett a te neved, gyász lett,

Belefeketült a diák,

Elárvult, amikor égig

Föllángoltak sárgán a fák.

Il tuo nome fuoco, fuoco era stato,

Nel mio petto luce aveva portato,

Tu avevi all'erba il pudore buttato

Qual bardatura un puledro dannato.

Il tuo nome colpa, colpa era stata,

I tuoi fianchi la trappola scattata,

Stanzino essiccatore il tuo amore,

Serratura del tuo instabile cuore.

Il tuo nome lutto, lutto si fece,

Se ne tinse l'allievo nero pece,

Quando degli alberi il giallo avvampò

Fin su nel cielo, egli orfano restò.

 Traduzione © di Mario De Bartolomeis