A nyomorúság országútján
Magányos vándor, ballagok,
Akik szerettek, messze tõlem,
Akit szerettem, elhagyott.
Akikkel együtt álmodoztam,
Már révbe értek rendre mind,
Én az örök küzdést, bolyongást
Elölrõl kezdhetem megint.
Nagy küzdelem, kevés dicsõség,
Mégis, hiába, szép a lét!
A rózsa, melyet magam téptem,
Mindig megérte tövisét.
(Parizs, 1900)
|
Sulla maestra via dell'indigenza
Viandante solitario mi trascino,
Colei che io amavo m'ha lasciato,
Non sono quanti amavo a me vicino.
Coloro ormai coi quali io sognavo
Fecero in porto un dopo l'altro capo,
Ed io la lotta eterna, l'odissea,
Posso ancora riprendere daccapo.
Battaglia grande, misera la gloria;
Ad ogni modo bella è l'esistenza!
La rosa da me colta è valsa sempre
La spina di cui aveva la presenza.
(Parigi, 1900) |
